Nos nem ilyennel akartam újra kezdeni a blogomat, de kénytelen vagyok...
Ezt egy szövegből írtam át, mivel most nem fog az agyam s nem tudtam semmit se fogalmazni. Így hát érjék be az illetők ennyivel.
Mi is ez? Csak egy bocsánat kérés. Nem nem szánalmas. Csak igazuk van.... Megérdemlik a bocsánat kérésemet. S Blogon jelenítem meg igen. Nem szégyenlem, hogy bocsánatott kell kérnem pár embertől. (Nevek legyenek mindegy.)
Nektek! (Tudjátok nagyon jól.)
Százszor fogalmaztam át e lapot,
Százszor gondoltam át mit írjak Nektek,
Számítok rá, hogy választ nem kapok,
Száz év múlva már nem is emlékeztek rám.
Beszélni nehéz, ezért csak írok,
Remélem, olvasátok e levelet,
Torkomban gombóc, szólni nem bírok,
Kérlek, ne felejtsétek el a nevemet!
Erősnek mutatom magam, de mindig bánom a dolgokat.
Vagytok ti, ha véletlenül olvassátok ezt.
Most írok egy levelet, amelyet Nektek szánok.
A fél életem csődbe ment, mert elvesztettem pár jó barátott.
De mielőtt kilépek, még visszanézek egyszer,
Elbúcsúzni jöttem csupán és bocsánatot kérni,
Amiért nem tudtam a vágyaitokkal felérni.
Bocsánat azért, mert örökké megbecsültelek titeketet,
Bocsánat azért, ha úgy tűnt, hogy elkültelek beneteket,
Nézem az ajkaitokat, egy ideje némán hallgat,
Nézzétek a szavakat a papíron, mind értetek jajgat!
Nézem az arcotokat, ami száraz tényeket hidegen közölt,
Nézétek a lelkem, itt soha nem látjátok meg a közönyt.
Titeket megbénít a félelem, engem meg a bánat,
De most elmegyek, elfogyok, mint a gyertyáról a viasz,
Tudom, ha valaha meghalljátok a nevem, azt kérdezitek: ki az?
Csak ez a levél marad utánam, de ez őszinte és igaz.
Mikor ezt olvassátok azt mutatom, hogy az emlékeiteket ellököm
Pedig velem marad mindaddig, amíg minden helyre nem jön!
De most nincs más, csak egy törött üveg.
A toll kicsúszik a kezemből, többé már nem serceg.
De Ti csak alázztok, gyalázztok, taposstok el, mint egy undorító férget!
De én még az utolsó szavaimmal kiadom ezt a mérget!
Szeretlek még titeket barátaim, de nem fogjátok fel soha már.
Most már sírok a képeken, amiken eddig Veletek nevettem,
Most írom, amíg bírom a szánalmas utolsó levelem,
A kedvetek ide-oda csapongó volt, hol ilyen, hol olyan,
Olyan felelőtlenül dobtatok el egyik napról a másikra,
Akár egy hamvadó cigarettát a zöldellő pázsitra.
De Titeket nem érdekel, amit érzek, mert az önzőségeitek elvakít,
Minden köteléket elvágtatok, ami tőlem elszakít.
Továbblépve megőrzöm örökké a neveteket,
És talán Tiis rájöttök ki vagyok, ha olvassátok ezt a levelet.
És vérrel írom alá Nektek ezt a búcsúlevelet!
Bocsánat kérés megvolt. (tudják kiknek)
Bye.
Ui.: Átírt szöveg, pársor kihagyással... de már leirtam elején.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése