Őszinteségem néhány emberről... Súlyosbíthat....

Esküszöm, nem tudom, miért nem verbálisak egyesek egymástól. Folyamatosan arról panaszkodnak, hogy nem boldogok, és nem teljesek a világban stb... De ha találnak valamit, ami boldoggá teszi őket, akkor hirtelen túljut és megszállott lesz, s nem csak azt hangsúlyozza ki, hogy az emberek végre körülöttük vannak. Mégse veszik észre, hogy aggódniuk kellene valamiért is az életben, mert túl elfoglaltak ahhoz, hogy aggódniuk keljen Pl: magukért vagy a családért és a barátokért.... Ide az is tartozik, hogy a barátaikat is hanyagolják ezerrel. Így folyamatosan veszíti el az embereket, mert rájönnek arra, hogy elhanyagolja őket.... Aztán sírnak ha mindenkit elvesztett, elhagyta később a barátja/barátnője mert valami baj volt a kapcsolatban. A sírásuk általában az, hogy depressziósak, és hogy senki sem szereti őket. Nos, azaz út után, hogy mindenkivel flegma volt, miért várja el, hogy legyen újra kapcsolatuk? Őszintén akiket eldob magától egy ilyen ember, azoknak meg van boldogságuk és, hogy aggódjanak valamiért. Nekik meg van a saját életük. Az tény, hogy próbálnak páran tenni olyan dolgokat, hogy jobbat mutatni és segít neki. De ha olyanokat mond/mutat, hogy őt nem szereti senki, akkor gyakorlatilag arcon "üti" őket. Úgyhogy az ilyen emberek élvezzék az életüket egyedül!


De, ha te egy ilyen embernek érzed magad, akkor érezd magad szabadnak egyedül.

Köszönet és szép életet.